RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Rómába mennek a ministránsok
2010. 07. 28.     

Nemzetközi ministránstalálkozón vesznek részt a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ministránsai augusztus 1. és 9-e között Rómában.

 

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ministránsai 2001. óta vesznek részt a négyévente megrendezésre kerülő nemzetközi találkozókon, az idei lesz így a harmadik alkalom, amikor az egyházmegye ministránsai is együtt ünnepelhetnek a világ ministránsaival.

A 68 szatmári résztvevő augusztus 1-én indul útnak, miután a szatmárnémeti Székesegyházban 12:30-tól Ft. Danku Balázs ministránslelkész celebrálásával szentmisén vesznek részt.

 

Másodikán érkeznek Velencén keresztül Rómába, ahol másnap kezdetét veszi a „Merítsünk az élő vízforrásból" mottó alatt megrendezésre kerülő nemzetközi találkozó programja. Ennek keretén belül kedden igeliturgia, és köszöntés mellett, a nemzetközi ministránsszövetség 50-ik születésnapja alkalmából megrendezésre kerülő közös ünneplésre kerül sor, majd augusztus negyedikén pápai audiencián vesz részt a szatmári csoport - az elmélkedések és himnuszéneklések után találkoznak XVI. Benedek pápával. Szintén negyedikén tartják a magyar egyházmegyék közös szentmiséjét.

 

Az ezt követő napok programja Róma és környékének nevezetességei megtekintésével, imával és elmélkedésekkel folytatódik, majd a ministránsok augusztus 9-én érkeznek vissza Szatmárnémetibe. A ministránstalálkozó kitűnő alkalom a ministránsértékek megerősítésére a fiatalokban, a kapcsolatok kiépülésének elősegítésére, az erőgyűjtésre.

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro