A Nagycsütörtök esti szentmisében az utolsó vacsorára, az oltáriszentség alapítására emlékezünk. Ez az első szentáldozás és papszentelés emléknapja, a testvéri szeretet és az egység parancsának estéje.
Megkezdődött a „Szent Három Nap", hitünk legnagyobb titkának, a megváltásnak az ünnepe. A szatmárnémeti székesegyházba Nagycsütörtökön este is sokan eljöttek együtt készülni, Húsvét misztériumának átélésére. Ezen a napon a papság alapítása mellett az oltáriszentség alapításáról is megemlékezünk, de megtapasztalhatjuk Jézus szeretetének utolsó jelét is, amikor apostolai lábát megmossa. A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömét tükrözték - így Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök fehér miseruhában celebrált, felcsendült az orgona, virág díszítette az oltárt. De már a mise első részében megjelentek a Krisztus szenvedését előremutató szomorúság és fájdalom jelei is - így bár dicsőségre felcsendültek a harangok és csengők, ugyanekkor el is némultak a nagyszombati vigíliában szereplő feltámadási mozzanatig.
A Nagycsütörtök esti szentmisét bemutató Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök prédikációjában az Oltáriszentség csodájáról beszélt. Elmondta, emberi ésszel talán felfoghatatlan, milyen nagy kegyelem, hogy az utolsó vacsorán Jézus a papságot és az Oltáriszentséget rendelte, de ugyanígy példát adott a szeretetszolgálatra. „Mi más lehetne egy papi élet feladata, mint a szeretetszolgálat Isten és embertársai felé? Az imádsággal Isten dicsőítése a pap ajkán minden nap jelen van, de ugyanígy feladata a felebarát szolgálata is. Hiszen amikor Isten valakit kiválaszt a papságra, nem azért teszi, hogy elvonja a világtól és valahol remeteségben szentté tegye, hanem testvéreihez küldi. Az a munka, az a szolgálat kell, hogy megszentelje az életét, amire Isten küldte. Valahányszor a pap szentséget szolgáltat ki, szolgálatot végez. Erre lett meghívva, ahogy az Úr Jézus az evangéliumban, az utolsó vacsora lábmosása után mondja: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. (Jn 13,15)".
Szentbeszédében a püspök atya kiemelte, Jézus a szentmisében megjelenő oltáriszentségben itt maradt velünk és marad egészen a világ végéig. „Az Oltáriszentségben Jézus önmagát adta értünk, teljesen ránkbízva magát. Ezzel példát ad, hogy a szeretetszolgálatban egymást szolgáljuk és egymás számára legyünk egy falat kenyér. A legszebb feladat úgy fogyni el az életben, mint ahogyan a kenyér elfogy egy családban."
A prédikáció után a püspök atya a lábmosás mozzanatának emlékére lehajolt és megmosta kilenc férfi, többségében székesegyházi egyháztanácsos lábát. Ezzel is Jézusra, a Mesterre emlékeztünk, aki letérdel apostolai elé és egyenként megmossa a lábukat.
Ez alkalommal, rendhagyó módon, a borba mártott ostyával a hívek is két szín alatt áldozhattak. Utána az oltáron maradt az Eukarisztia, Nagypénteken ugyanis nincs átváltoztatás, a Nagycsütörtökön átváltoztatott ostyából áldoztatnak.
A szentmise végén a mellékoltárra vitték az Oltáriszentséget - ezzel Jézus elfogását, elhurcolását jelképezve. A liturgia ugyancsak fontos eleme az oltárfosztás, amivel arra emlékeznünk, hogy elfogatása után Jézust megfosztották ruháitól. Ennek hangulatában, az ekkor már lila stólát Schönberger Jenő püspök végigjárta a Székesegyház főoltárát és mellékoltárait, és megfosztotta azokat minden díszüktől. Krisztus fájdalmának mozzanatában ért véget a szentmise, a hívek elbocsátás nélkül távoztak, a misét követően pedig egyórás szentségimádás kezdődött, osztozva Jézus getszemáni kertben eltöltött vívódásában.
A húsvéti ünnepkör liturgiája így vezeti be Nagycsütörtökön a híveket a szenvedéstörténet megélésébe. A következő napokon a hívek meghívást kapnak Jézus szenvedésének és halálának nagypénteki szemlélésére, majd a nagyszombati vigília általi lelki megújulásra, a feltámadt Krisztusban.