RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Szülő- és pedagógustalálkozót tartottak
2010. 11. 10.     

Magyar Gergely OFM tartott előadást november 9-én, kedden Kaplonyban, a pedagógus- és szülő találkozó keretén belül „Minden a tiétek, ti pedig Krisztuséi vagytok” (1 Kor. 3, 22-23) címmel (a Szatmár.ro beszámolója).

 

„Olyan vagyok, mint egy darab a puzzle-ból, csakhogy nem illeszkedem a többihez" - szólt a nyolcéves Botond édesanyjához. A keresztény értékrendnek a családban, illetőleg a közösségben való átadásáról beszélve kedd este Kaplonyban a ferencesek magyarországi rendtartományának vezetője, Magyar Gergely ilyen és hasonló emberközeli történeteket mesélt. Egyaránt szólt a nevelés nehézségeiről és szépségeiről a Nagykároly melletti község kolostorának Szent Imréről elnevezett közösségi házában. Immár harmadik éve tartanak ott találkozót a környék pedagógusainak, valamint első alkalommal, és nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal a kaplonyi szerzetesek szülőtalálkozót is szerveztek.


Rossz, esős őszi idő lepte be kedd délután Kaplonyt. Aki tehette, otthona, családja melegében pihent. A kaplonyi Ferenc-rendiek eredetileg a Szent Antal-templomba hirdették a szülőtalálkozót, ám végül mégis a közelben lévő Szent Imre Közösségi Házba vezették az érdeklődőket. Bő kéttucatnyi szülő érkezett, hogy a neves anyaországi vendég gondolataival megismerkedhessen. (Amúgy Magyar Gergely nem ismeretlen a településen, hiszen templombúcsút is celebrált már Kaplonyban.) Egykori magiszterét az egyik helyi szerzetes, Erik testvér mutatta be a jelenlévőknek, illetőleg kérte fel, hogy szóljon a nevelésről.

Gergely testvér mindenekelőtt leszögezte, hogy tulajdonképpen vajmi keveset tudhat a családi nevelésről, hiszen hivatásából fakadóan nincs családja a szó szoros értelmében. Az oktatásban is mindösszesen 8 évet tevékenykedett mint hittantanár. Eleinte kisebb, majd talán több sikerrel. Mindazonáltal ezekre alapozva igyekszik segítséget nyújtani a neveléshez, azaz támpontokat nyújtani.

 

A nevelés töréspontjai

Az angol John Spilsbury földrajztanár 1763-ban egy Nagy-Britannia-térképet ragasztott egy falapra, majd szétfűrészelte a grófságok határai mentén. Diákjainak az volt a feladata, hogy a térképet újra összeillesszék. Ebből a kirakós játékból alakult ki a mai puzzle.

Az értékrend átadásának mikéntjeit Gergely testvér puzzle-hasonlattal szemléltette. A türelemjátéknak a lényege, hogy a játékos megpróbálja a játék apró darabjait egy nagy, összetartozó képpé összeállítani. Az átadás is csak akkor sikerülhet, ha illeszkedik a gyermeket érő többi hatáshoz a szülő törekvése.

 

Mivel Gergely testvér tapasztalatai szerint korunk szüleinek egyik nagy gondja az, hogy hitüket, értékrendjüket hiába igyekszenek átadni gyerekeiknek, nem akarják azt átvenni. Ő egy hétgyermekes felvidéki palóc családba született mint legkisebb gyermek. Ugyan római katolikus hitében erős volt a családja, egyszer megengedték, hogy ne tartson velük egy vasárnapi szentmisére. Amint mondta, megengedték, hogy éljen éppen nyíló szabad akaratával. Ez az engedékenység esetében meghozta a gyümölcsét: egyedül érezte magát az üres családi fészekben, bűntudata támadt, amiért nem ment el az Isten házába. Gergely testvér arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy még a hitet se kényszerítsék. Szerinte csomagolás kérdése az egész. Silány burokkal bevont ajándéknak, bármily becses is az amúgy, nem úgy örülünk, mint a szépbe csomagoltnak. A szülőnek az értékrendet is szépen csomagolva kell átadnia.

Egy másik gond az átadással, hogy olykor hajlamosak a szülők olyat kérni, olyat mondani csemetéiknek, amit ők maguk sem tartanak be. Amint a magyar franciskánusok vezetője rámutatott, jelenleg például Európában gyakorlatilag nincs olyan ember, aki ne hallott volna az evangéliumról. Mégsem hisz az európaiak jelentős része Jézusban. Mindennek talán az a magyarázata, hogy nem hitelesen szóltak nekik a kereszténységről. Nem érdemes olyan értékrend átadásával megpróbálkoznia a szülőnek, amelyet nem alkalmaz ő maga sem az életében - vont tanulságot.

 

Posztmodern korszakunk egyik jellegzetessége, hogy számolatlanul érkeznek az értékek hozzánk. „Nehéz ma észnél lenni" - fogalmazott. A gyermek felnevelésének másik lételeme, a puzzle másik lényeges darabja, a közösség eltűnt. Amint mondta, nincs már falu. „És ebben az elfalutlanodott világban egyedül állnak a családok" - tette hozzá. Az emberek nem ismerik egymást, nincs idejük egymás meghallgatására. Nincs meg az a közösség, amely megmondja, hogy például az iskolákban mire tanítsák a gyermekeket. Holott az iskoláknak az a szerepe, hogy a gyerek nevelésében a család, a falu és a templom útmutatásait mintegy támasztékként használja fel, s erre építkezve oktasson.

Gergely testvér példái révén rámutatott, hogy a mai oktatásban nem is az a fontos, hogy mennyi ismeretet adnak át, hanem az, hogy egyfajta szemüveget, látásmódot biztosítson a nebulóknak. Támpontokat, amelyekhez tudjon viszonyítani a gyermek. És ezeknek az alappilléreknek (amelyeket a családtól, a közösségtől, az iskolától szerezhet meg a gyermek) legalább alapkérdésekben egyezniük kell, különben Botond úgy érezheti, hogy ő egy olyan puzzle-darab, amely nem összekapcsolható a többivel.

 

Szöveg és kép: Megyeri Tamás Róbert - Szatmár.ro

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro