Miklós Claudiu jezsuita szerzetest 2011. augusztusában helyezte a romániai provincia a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyébe, ahol a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont spirituálisa lett. Az évnyitó számára is új kezdet, így terveiről, vágyairól, reményeiről kérdeztük.

Riporter: Atya, kezdjük az elején. Hol született, hol végezte első tanulmányait?

Miklós Claudiu SJ.: 1977. május 10-én születtem Vajdahunyadon, két nővérem és egy bátyám van. Ott is kezdtem tanulmányaimat román tagozaton - bár otthon, a családban mindig magyarul beszéltünk -, majd Temesváron a Gerhardinumban végeztem a líceumot. A vallásos nevelésre otthon nagy hangsúlyt fektettek. Édesanyámmal jártunk szentmisékre, ő tanított minket imádkozni és együtt is sokat imádkoztunk. De számomra jó példát jelentett a plébániám is, ahova sokat jártam, a ferencesek is nagy hatással voltak rám.

Riporter: De aztán mégis úgy döntött, hogy a jezsuitákhoz áll. Miért?

Miklós Claudiu SJ.: Abban az időben találkoztam egy jezsuita atyával, P. Nemes Ödönnel, aki számomra teljesen újszerű módon közelítette meg a Szentírást, lelkesen beszélt Jézus-élményéről, és ez nagy benyomást tett rám. Kérdéseket tett fel, melyek még most is bennem visszhangoznak, mint: Mi nekem Krisztus? Ezzel addig még konkrétan nem foglalkoztam. Mindig voltam rózsafüzér imádságokon, szentmiséken, a szokásos imákat elmondtam, boldognak is éreztem magam, de nem mertem megmagyarázni magamnak: Ki nekem Krisztus?... Többször felkerestem, részt vettem a lelkigyakorlatain is, amelyek nagy változást hoztak lelki életemben. Egyre inkább azon gondolkodtam: hogyan tudnám Istent szolgálni? Nemes Ödön nagyon sokat segített abban, hogy erre választ kapjak és egyre tisztábban lássam a hivatásomat. 1994 és '96 között volt a felkészülési időm, majd ezután noviciátusba léptem, Kolozsváron a román provinciába. Ott találkoztam Olivo Bosa olaszországi és Robert Soler máltai jezsuita szerzetesekkel. Olivo Bosa SJ. volt akkor a provinciális, Robert Soler SJ. pedig a novícius mesterem lett. Két év után, 1998-ban tettem az örök fogadalmat, majd a renden belül folytattam a tanulmányaimat. Két éven keresztül Olaszországban Padovaban filozófiát tanultam, a magiszteri évet Magyarországon a miskolci Fényi Gyula jezsuita gimnáziumban töltöttem, ezt követően három éven keresztül Londonban teológiát tanultam, egy évet Kolozsváron töltöttem - ahol a lelkigyakorlatos házban ifjúságpasztorációval foglalkoztam -, majd Spanyolországban voltam négy éven keresztül - ahol két éve Madridban végeztem a licenciátust és két éven keresztül tanítottam, lelkipásztori szolgálatomat töltöttem Borgosban, egy iskolában a bevándorlókkal.

Riporter: Ez volt egészen 2011-ig, amikor Szatmárnémetibe helyezték. Milyen gondolatok, érzések voltak ekkor az atyában, hiszen ismét egy új város, új emberek várták, nem utolsó sorban pedig vissza kellett térni Erdélybe.

Miklós Claudiu SJ.: Nagyon örültem, hogy végre hazajöhetek és itthon dolgozhatok. Mindig gondolkodtam rajta, vajon mire lenne a legnagyobb szükség Erdélyben? Mit vár tőlem az Isten itthon? Mivel mindig a neveléssel foglalkoztam, reméltem, hogy ebben segíthetek. Mondtam is P. Pablo Guerrero SJ. provinciálisomnak, hogy szeretném, ha egy gimnáziumban tevékenykedhetnék a fiatalokkal, ő pedig a figyelmembe ajánlotta Szatmárnémetit. Tudtam, hogy a Szent Ignáci lelkiség él itt, szeretik a jezsuitákat, sok a fiatal és jól működnek a katolikus iskolák, ezért nagy örömmel mondtam igent. Nagyon szeretem a gimnáziumi életet, szívesen töltöm az időmet a fiatalokkal, és főleg lelki vezetésben. Erről álmodik sok jezsuita, hogy egy ilyen feladatot kap.

Riporter: Hogyan látja, miből táplálkozhat, meríthet erőt és ötleteket, új feladata végzéséhez?

Miklós Claudiu SJ.: Minden országban, ahol jártam, gazdagodtam valamivel. Megfigyeltem, hogyan gondolkodnak Istenről, hogyan imádkoznak az emberek, mi az, ami után vágyódnak, amiről álmodnak? Ez alapján építettem a munkámat is. Nagyon jó volt csapatban dolgozni eddig is, jó tapasztalat volt, és örülök, hogy ezután is így lesz. Úgy érzem, hogy ahol többen együtt vagyunk, ott a jó ötletek is könnyebben születnek.

Riporter: Milyen reményekkel, elképzelésekkel vág neki az új feladatnak? Mit vár tőle?

Miklós Claudiu SJ.: Először most is arra gondoltam, vajon mit vár tőlem az Úr a Hám János Iskolaközpontban, a Szent Alajos Konviktusban a lelkipásztori munkában? Tudom, hogy az Istent szolgálom a munkámban, és ez nagy békét ad nekem. Istent szolgálni és általa az embertársainkat, az nagy öröm. Nem mindenben érezheti azt az ember, hogy teljesen átadja önmagát, és ez most ilyen.

Riporter: Sok sikert kívánok az új feladathoz és köszönöm szépen a beszélgetést.