„Isten a szerelmem" - állt Kürti-Bokor Judit piarista nővér előadásának középpontjában június 2-án szombaton, az önkéntes beteglátogatók számára szervezett lelki napon. A nyári szünet előtti utolsó találkozáson, a Szent Alajos Konviktusban, a nővér az Énekek éneke fogalomvilágát előadására alkalmazva Istent a szerelem gondolatával azonosította, Őt az érzelem megtestesítőjeként megnevezve.

Arra buzdított mindenkit, hagyja magát elragadni az isteni szeretet sodrásától, vigyen az minket ahová csak akar, akár egy magot a szél: „Nyissuk meg a szívünket, mert a szeretet szívtől szívig áramlik. Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk, ez mindennél fontosabb számára. Mindent és mindenét odaadta, elmenve a végső áldozatig, amikor meghalt értünk a kereszten. (...) Mi mindig arra vágyuk, hogy kapcsolatban legyünk valakivel, aki érzi minden rezdülésünket. Isten mindig velünk van, soha nem vagyunk egyedül. 'Szimbiózisban' él velünk, tudja, hogy mikor és mi fáj nekünk, még akkor is, ha nem mondjuk. Bízzuk rá magunkat teljesen erre a szerelmes Istenre."

Az első elmélkedést követően a résztvevők egy-egy mondatban kifejezhették, mit jelent számukra Isten - ezt egy közös szövegbe foglalták -, majd a kápolnába vonultak csendes elmélkedésre. Később megnéztek egy rövid, lelkesítő filmet a teremtett világ szépségéről, mint Isten szeretetének megnyilvánulásáról.

A második elmélkedésben a János evangéliumában megjelenő Beteszda fürdőre figyeltek, különösen pedig a történet központi szereplőjére, a harmincnyolc éve várakozó betegre, aki Jézussal folytatott párbeszédében megfogalmazza legnagyobb fájdalmát: „Uram nincs emberem" (Jn 5,7). Judit nővér ezzel kapcsolatban kihangsúlyozta, Jézus Beteszda-fürdői csodáján keresztül tudhatjuk, Isten tőlünk is azt a lelkületet várja, hogy valakinek az embere, a segítője legyünk. „Másoké vagyunk, nem magunkért és magunknak élünk. Isten arra hív meg, hogy valakinek a segítője legyünk. Jézus irgalmas szívet vár el tőlünk, amely tud, és akar együtt szenvedni a felebarátjával. Legyen a mi szívünk szerető szív, amelyhez el tud jutni az, aki erre vágyik. Az irgalmas szívű ember a kegyelem emberévé válik. Isten pedig erre hív meg minket: hogy az Ő kegyelmévé váljunk. Aki tud vigasztalni, az közelebb hozza a Mennyországot valakinek, aki úgy érzi, hogy ilyen nincs, vagy csak nagyon távol tőle. Életünk értelme, hogy megtanuljunk szeretni másokat, hogy a szeretet csatornái legyünk mások felé."

A második elmélkedés után újabb interaktív rész következett, melyben a résztvevők egy-egy cetlire felírták annak a betegnek a nevét, akit a Beteszda fürdőbe gondolatban magukkal visznek, gyógyulást remélve. Ezeket a cetliket egy közös képre helyezték fel, majd kiscsoportos beszélgetéseken gondolkodtak el az emberszeretet, irgalom és vigasz megvalósításának módozatairól.

A találkozó végén a szív szimbólumának szépségén és teljességén gondolkodtak el egy történet segítségével, indulás előtt pedig öleléssel búcsúztak egymástól.