Nagy izgalommal készül a Szatmári Római Katolikus Egházmegye Scheffler János boldoggá avatásra, de a legnagyobb készülődéssel talán Kálmándon várják a július 3-át. A vértanú püspök szülőfalujában zarándoklattal egybekötött megemlékező szentmiséket tartanak, a fiatalok a hittanórákon bemutatókkal emlékeznek, de a település minden lakója készíti lelkét így, vagy úgy a nagy eseményre.

A lelkesedést talán nem is mutathatnák be jobban, mint a plébános szűrőjén keresztül, aki a felkészülést vezeti, együttműködésben a falu apraja-nagyjával. Megkérdeztük tehát Ft. Néma Sándor plébánost, milyen Kálmánd emléke Scheffler Jánosról, milyen öröme a nagy esemény előtt.

Riporter: Hogyan emlékeznek ma Kálmándon a falu szülöttéről, Isten Szolgája Scheffler Jánosról?

Ft. Néma Sándor: Ezt a falut úgy emlegetik itt, Károly környékén, mint a jámbor Kálmánd... Nyilván, mára már megváltozott ez a magatartás, nem éppen élő ez a jelző, de bizonyára vannak még ma is nagyon sokan, akikre igen. Első sorban az idősebb generáció emlékszik még János püspökre, akiknek emlékeik vannak, akik gyermekként látták, akiket ő részesített a bérmálás szentségében. De emlékeznek arra is, amikor a templomunk harangjai hírül vitték a szomorú hírt, hogy az ő püspökük, aki innen származik, meghalt a jilavai börtönben. A fiatalabb generáció csak az 1990 után megjelent könyvekből, prédikációkból, hivatkozásokból, újságcikkekből, szülők, nagyszülők elbeszéléséből ismerik. De mi igyekszünk erről tenni, hogy közismertté váljon. Nem akárki volt ő, úgy hiszem a fiatalabb generáció, az iskolások nagyon érzékenyek rá.

Ft. Néma Sándor

Riporter: Hogyan találkozhat a kálmándi ember Scheffler Jánossal, amikor végigsétál a falun?

Ft. Néma Sándor: Mindenki tudja a faluban, hol volt Scheffler János szülőháza, illetve hol volt a másik ház, amit édesapjának, testvérének vásárolt valamikor a második világháború kitörése táján, a negyvenes évek elején. Aztán ott van a templomunk bejáratánál az emléktábla, amelyet boldog emlékű elődünk, Kabdebó Lajos készíttetett a vértanú püspök, illetve testvére emlékére. Egy márványtáblára van bevésve Scheffler János neve, illetve, hogy mikor élt, mikor halt meg. Van még egy emléksír a temetőben is. Nyilván nem ide van eltemetve hanem a szatmári Székesegyház kriptájában nyugszanak földi maradványai, de amikor megtudták, hogy messze idegenben halt meg, a falusi emberek úgy gondolták, hogy jó, ha csinálnak neki ide egy sírt, és biza mindenszentekkor ott is ég gyertya, arra a sírra is visznek virágot.

Riporter: Sokan említik, hogy nagyon sokáig nem lehetett beszélni Scheffler Jánosról, és nem is beszéltek nyilvánosan róla, de mindig gondoltak rá. Aztán a változások után, ez egy katarzist hozott magával, egy felszabadulást, amikor újra a közbeszéd része lett Scheffler János. Kálmándon mennyire van jelen ez a kettősség, mondjuk a generációs ugrás miatt - a régiek ismerték, a fiatalok most ismerkednek vele?...

Ft. Néma Sándor: Csak a kilencvenes évek után mertek úgy nyíltan előhozakodni a vértanú püspök életével. Könyv formájában jelent meg akkoriban a Bura László által írt rövid, ügyes életrajz. A pap bácsiknál visszaemlékszem, hogy a Püspök Úr lelki gyakorlata volt éveken keresztül a papi rekollekció lelki napjainak a témája, így jött újra felszínre, látóképbe. Nyilván, amikor tehettük, elmélkedésekben, prédikációkban megemlítettük, kirbályi szónoklatokon, vagy akár egyszerű falusi, városi, vasárnapi miséken. A fiatalság pedig most kezdi megint felfedezni, olyannyira, hogy például itt az enyémek, a fiataljaim készítettek egy egyszerű, de nagyon nagyszerű vetítést a faluról, az utcáról, a Scheffler-házról - az eredeti már persze nincs meg, az át lett építve -, a már említett másik házról, a temetőről, az egyetemről, ahol tanult, Rómáról, ahol doktorált... Van egy ügyes kis csoport, amely így próbálja ezt felszínen tartani: „nekünk van egy vértanú püspökünk"! Másodsorban pedig hát, nem csak itt, de szerte az egyházmegyében minden templomban, minden szentmise - tehát nem csak vasárnap, hanem minden hétköznapi szentmise után is imádkozzuk a közbenjárását kérő imát.

Scheffler Jánost ábrázoló szobor a kálmándi Szent Anna plébánia udvarán

Riporter: Amikor már lehetett tudni, hogy boldoggá avatják a falu szülöttét, jöttek a hívek, hogy kifejezzék örömüket?

Ft. Néma Sándor: Hát nagyon nagy öröm volt... Meghúzattuk a harangokat, és a reggeli misében mondtam, hogy „nem halott van, hanem nekünk van egy nagy-nagy közbenjárónk az Istennél, a Szentatya aláírta a boldoggá avatási dekrétumot". Persze nagy öröm volt, nagyon nagy öröm, nem lehet azt elmondani... És érdekes volt... Nincs véletlen? Persze, hogy nincs, minden Isten gondviselésével történik! Pont akkor, abban a hónapban egy pár nap múlva tartottuk itt a Scheffler János száz éves pappá szenteléséről megemlékező szentmisét Hársfalvi Ottó általános helynök főcelebrálásával. Nyilván, kevesen vannak már abból a generációból, talán két kezünkön meg lehetne számolni, akik még személyes élményekkel, emlékekkel vannak a Püspök Úrról. De nagyon megrendítette a falut, apraját-nagyját mindenkit.

Riporter: Milyen a mindenkori plébános felelőssége abban a faluban, amelyben egy ilyen ember született, különösen a boldoggá avatásra való felkészülés időszakában?

Ft. Néma Sándor: Nagy-nagy felelősség, nagy kihívás. Középiskolás lehettem, amikor először hallottam plébánosomtól hittanórán a vértanú püspökről, aztán majd a teológián. De lenyűgöz mindig a vértanúság, avagy a vértanúk magatartása. Most, mióta itt vagyok, mindig megrendülve megyek végig azon az utcán, mindig megilletődve állok oda keresztelni a keresztkúthoz, amelynél a Püspök Urat is keresztelték. A szent falak, ahol Ő is mutathatta be annak idején a primiciát, a szentmiseáldozatot, vagy ahányszor eljött bérmálni, megrendítő... Ugyanakkor pedig erő is, erőt ad. Bolond világban élünk. Gyors világban élünk. Évezredes értékeket rúgnak fel, vesznek semmibe, de van valaki, egy biztos pont, amibe kapaszkodhatunk. Amikor úgy érezzük, hogy mozog a föld, a talaj alattunk, hát van nekünk valaki, aki nagyon közel van Istennél, akihez mi könyöröghetünk, imádkozhatunk. Erre nevelem a gyermekeket is a hittanórán. De nekem személy szerint is nagyon nagy erőt jelent. Nagy kihívás az emberi lelket felrázni, hogy valamit is megsejtsünk, hogy Isten milyen csodát tett ezzel a közösséggel. Kiválasztott egy embert innen, és odaemeli az Ő egyháza egére, mint egy fénylő csillagot, egy útirányjelzőt. Ha hallgatunk rá, ha követjük, ha imádkozunk hozzá, biztos, hogy Isten megsegít minket.

Riporter: A boldoggá avatásra való felkészülésben tartanak zarándoklatokkal egybekötött szentmiséket. December 6-án volt az első. Ezek is szerves részei a felkészülésnek Kálmándon?

Ft. Néma Sándor: Igen, december 6-án a vértanúság napjára való tekintettel úgy gondoltuk, hogy megemlékező szentmisét tartunk. Ezt eddig is tettük egyházmegyei szinten is, de sok helyütt más plébániákon is. Most, hogy megkezdődött a szeretetszolgálat éve, meg a boldoggá avatás éve, úgy gondoltuk, hogy a Károly környék, méltó képen indítson. Más, jobb alkalom nem lehetett volna, mint az ő vértanúságának napja. Össze is gyűltünk sokan, nem csak papok, közel harmincan, és hívek a környező falvakból. Aztán lelki napokon a papokkal, az esperessel, megtárgyaltuk azt, hogy minden hónapban kell valamit tennünk, készülődni. Az az ötlet jött, hogy minden hónapban egy, vagy két egyházközség a Károly-környéki esperesi kerületből elzarándokol ide, szentmisét hallgatnak, lesz elmélkedés, és ha minden sikerül, a már említett vetítéssel egybekötött életrajzi bemutatót is megtartjuk. Így szeretnénk még inkább előkészíteni az embereket. Megjegyzem, már van olyan, aki jelentkezett arra, hogy gyalog fog felmenni Szatmárra a boldoggá avatásra.

Riporter: Atya, szép felkészülést kívánok, köszönöm a beszélgetést!

A Scheffler János által, az édesapja számára vásárolt ház ma.