RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Várják a vendégeket
2011. 11. 22.     

Adventi-karácsonyi kiállítással és vásárral egybekötött nyílt napokat tartanak a piarista nővérek Nagykárolyban november 26-án és 27-én.

 

A piarista nővérek nagykárolyi rendházának ajtaja mindig nyitva áll a barátok, vendégek és jó szándékú érdeklődők előtt, az Adventet megelőző napokban azonban már évek óta nyílt napokkal is igyekeznek betekintést adni életükbe, hivatásukba, tevékenységeikbe. Nagy készülődés előzi meg ezeket a napokat, hiszen ilyenkor a Kalazanci Szent József plébánia melletti rendházban nővérekkel lakó gyerekek ügyességüket is igyekeznek megmutatni az általuk készített ünnepi ajándéktárgyakkal. Művészi igényességgel, nagy szeretettel készítenek adventi koszorúkat, gyertyatartókat, asztali- és fali díszeket, karácsonyfa-ékesítő angyalkákat és egyéb tárgyakat, amelyek az ünnep hangulatát csempészik be bármely lakásba, otthonba.

 

A nővéreknél családra lelt gyerekek örülnek minden érdeklődőnek aki megcsodálja munkájukat, szívesen mutatják meg legszebb díszeiket, és adják oda a szívvel-kézzel készült remekeket. A tárgyakat ugyanis meg lehet vásárolni, a látogató pedig amellett, hogy gazdagodik egy igényesen megalkotott darabbal, az otthon lakóit is támogatja.

Erika, Mónika, Marika, Krisztina, Renáta, Szintia, Beáta, Mónika, Tündike, Enikő, Kriszta, Gabica, Lívia, Kasszandra, Ancsa, Daniella, Andrea, Jolánka, Ágnes, Bori, Tünde nővér és Jutka nővér szombaton és vasárnap, a reggel kilenc órás ébresztő és az este tíz órás villanyoltás között szeretettel vár minden kedves látogatót.

A tavalyi Nyílt Nap egyik képe


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro