RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Veszélyeknek kitéve
2017. 02. 15.     

A Bibliát vizsgálják, abban Jézus megkísértését, ez alapján pedig a személyes kísértéseket február 25-én, a Szentlélek templom Merk Mihály termében.

 

Újabb bibliás programra kerül sor a Püspökség világiak irodája szervezésében, amely ezuttal a kísértéseket állítja a figyelem középpontjába. Február 25-én, tíz órától a szatmárnémeti Szentlélek templom Merk Mihály termében Máté evangéliuma (Mt 4,1-11) alapján tekintik át Jézus megkísértését, külön figyelve a Megváltó magatartására, a szentíró tanító szándékára, a konfliktus kifejlődésére és feloldására.

 

A történet felolvasását követően a résztvevők magyarázatot kapnak Vojtku László plébánostól a kísértés fogalmára, majd különböző információ-feldolgozó módszereket alkalmaznak, beszélgetés indul, hogy az üzeneteket minél hatékonyabban magukévá tehessék. A bibliás programra szeretettel várnak minden érdeklődőt.

korábbi kép


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro