A nagykárolyi Kalazanci Szent József templomban pénteken este hat órától kezdődött az az ünnepi szentmise, melynek keretében Kanti Ágnes kifejezte elhatározását, hogy a piarista nővérek kongregációjának novíciája legyen. A szép ünnepre sokan eljöttek a közösség hívei, ismerősök, barátok és azok a gyerekek, akik nap mint nap érzik a nővérek áldozatos munkájának kegyelmi hatásait.

A legszentebb áldozatot bemutató Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a szentmise elején visszaemlékezett Boldog Celestina Donati 2008-as, firenzei boldoggá avatására. Megköszönte a Jóistennek, hogy szenteket adott, akik példaképek, közbenjárók, útmutatók lehetnek számunkra. Mint mondta, egyre többet tudunk Boldog Celestina Donatiról, a piarista nővérek rendalapítójáról, egyre többet merítünk a példájából, és az ő kegyelmi kisugárzása is egyre inkább eltölti nem csak Nagykárolyt, de az egész egyházmegyét.

A noviciátusba lépés szertartására az evangéliumi rész felolvasása után került sor. Ebben, a generális anya Sr. Eugilde Filippi Farmar, és a jelölt Kanti Ágnes az oltár elé lépett, majd az általános elöljáró megkérdezte őt, mit szeretne? „Isten szeretete vezetett közétek, hogy a közösségi életetekről tapasztalatot szerezzek és a ti példátokból megtanuljam a keresztre feszített Krisztust követni egy szegény, alázatos és tiszta életben. Tanítsatok meg kitartani az imában, a bűnbánatban és vezeklésben, hogy egy szívet és lelket formáljak veletek az Egyház és minden ember szolgálatára. Segítsetek, hogy az evangéliumról életem minden percében tanúságot tegyek, segítsetek megismerni a szabályzatokat, és a testvérszeretet parancsát megtartani."-válaszolta Ágnes.

A generális anya imádkozott a noviciátusba belépő Ágnesért: „Isten, irgalmas Atyánk, és a Szent Szűz óvjanak és vezessenek utadon, Krisztus az igazság mestere világosítsa meg szívünket". Ezt követően Ágnes átvett egy nyakláncot, melyen a medál két oldalán Kalazanci Szent József, a piarista rend-, és Boldog Celestina Donati a női ág alapítójának arcképe látható, majd a generális anya átnyújtotta a rend konstitúcióját is.

Végül a Püspök atya is felemelte kéréseit: „Isten, minden hivatás forrása az Egyházban, hallgasd meg leányod kérését, aki novíciaként felvételét kéri a piarista nővérek kongregációjába, hogy tökéletes szeretetben szolgáljon. Add, hogy az ő jelenléte a közösségi életben erősítse mindannyiunkban a testvéri szeretetet."

A noviciátusba lépés szertartása után, a szentmise a prédikációval folytatódott, melyben Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a hivatásokról beszélt. Mint mondta, Celestina Donati mindent feltett arra az egy részre, amelyre őt a Jóisten kiválasztotta. Megtalálta a hivatását és számára attól fogva nem volt fontosabb, mint hogy ennek éljen. Tamási Áron egyik novellájából idézett melyben a szerző, Mikes Kelemen élete kapcsán kijelenti: „csudálatos az Isten csendes igazgatása, mellyel minden utat béfödöz, csupán egyet hagy nyitva, hogy aztán azon az egyen futhassunk az Ő akarata szerint." Mint kiemelte, mindannyiunknak ahhoz hasonlóan kell keresnünk a hivatásunkat, ahogy Isten igazgatja a mi útjainkat: „Egyet-egyet bezár, amerre mi menni szeretnénk, és csak azt hagyja nyitva, amelyet ő szánt nekünk. Mi emberek olyanok vagyunk, hogy tekintetünkkel az egész horizontot befogjuk, mégis, ebből a horizontból csak egy kicsi rész a mienk. A hivatásunk is olyan, hogy mindent szeretnénk, mint a gyermek, de ahogy növekszünk, úgy maradozik el sok minden és csak egy lesz a fontos, mert egy részt kell kiválasztanunk az egészből. Ez a hivatásnak a feladata, megtalálni azt az egyet, azt a részt. (...) Szentek azok, akik még életükben megértik a miérteket, és úgy tudják egyetlen egy célra, az ő részükre az egész életüket föltenni. Így kell nekünk is a mi kicsi életünket a nekünk szánt részre föltenni. Jézus azt mondja: 'Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen (Lk 9,23).' Mindenkinek a saját keresztjét kell felvennie és ez a sok-sok kereszt, a mi keresztünk is kiegészíti Jézus szenvedését, az Ő keresztjét, ami még a világ üdvözítéséhez hiányzik."

Kanti Ágnes a szentmise végén ment az ambóhoz és mondott köszönetet Istennek: „Hálát adok neked Atyám, mert annyira szeretsz engem, hogy egyszülött fiadat adtad értem. Hálát adok neked Jézusom, mert nevemen szólítottál, mert arra választottál ki, hogy szerzetesként viszonozzam szeretetedet. Köszönöm a türelmedet, hűségedet, mérhetetlen irgalmadat, mellyel minden nap magadhoz hívsz és minden nap eljössz hozzám az oltáriszentségben. Köszönöm, hogy ma is a szentáldozás kegyelmében részesítettél, bár nem vagyok rá méltó. Köszönöm mindazon kegyelmeket, amelyeket adni fogsz, hiszen te mindig meghallgatsz engem és megadod, amire szükségem van. Köszönöm a szeretet apró jeleit, mosolyokat, öleléseket, szavakat, szivárványokat. Köszönöm, hogy te a rosszat is jóra változtatod életemben, s egy nap majd beláthatom, ami ma rosszul érint, azzal is tanítasz, az is kegyelem. Köszönöm a rám váró akadályokat és nehézségeket, mert nem hagyod, hogy elfelejtsem, egyedül milyen gyenge vagyok, de nem vagyok egyedül. Vannak társaim, szeretteim, van Istenem. Köszönöm a szenvedéseket, melyekkel megadod, hogy az életem legalább egy kicsit hasonlítson a tiedre. S ha majd elkeseredek az úton, kérlek juttasd eszembe kedves imámat: Uram, ne kisebb keresztet adj, hanem szélesebb vállakat."

A szentmise végén a hívek együtt imádkoztak Ágnesért, hogy megtalált hivatását mindenkor meg tudja élni és feladatait Istennek tetszően tudja elvégezni.