Augusztus 7-én ünnepli az egyház Szent Dónát vértanút, akinek a néphagyományban a szőlőskertek szentjeként és a viharkárok ellen védő szentként maradt meg az emlékezete. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye területén az első kápolnát a szent tiszteletére Erdődhegyen Gróf Károlyi Sándor építtette 1725-ben, a Rajna vidékéről idetelepített svábok lelki épülésére. A kápolna az idők során változatlanul a környékbeli katolikusok szeretett imahelye maradt, de állaga leromlott, teljes felújításra szorult. Ezekre a javításokra az idei évben került sor. Az épület külső és belső festését, alsó szigetelését, az ajtó cseréjét, a tetőzet faszerkezetének megerősítését és újrabádogozását, a kerítés cseréjét a Püspökség a Kultuszminisztérium építőanyagra szánt támogatásával végezte el, de a Restaurátorműhely szakemberei felújították a Szent Dónátot ábrázoló oltárképet is.

A vasárnapi búcsúmisére kilátogatók a már újra régi fényében pompázó kápolnát csodálhatták meg. Tzier Ernő erdődi plébános ennek az örömnek adott hangot, amikor elmondta: „Az ember számára mindig fontos volt az Istennel való találkozásnak a helye. Mindannyiunk életében van egy hely, ahol gyermekkorunkban saját templomunkban imádkoztunk, ahol nevelkedtünk, ahhoz kötődünk. Bizonyára sokak öröme az, hogy azt a helyet, ahol felnőtt, ahol annyit imádkozott, ahol annyi szentmisén vett részt, most ilyen állapotban láthatja.”

Récsei Norbert a búcsúmise főcelebránsa prédikációjában Dónát vértanú kapcsán a szentek tiszteletének fontosságát hangsúlyozta: „Mindannyiunknak példája lehet az ilyen szentéletű ember. Ugyanúgy, ahogy itt is, az 1700-as években a magyar területeken számos helyen épült kápolna Szent Dónát tiszteletére. Sok szobor és kép található még mind a mai napig – talán egy kicsit csonkán, egy kicsit elhagyatva, de arról tanúskodnak, hogy valamikor őseink nagyon tisztelték e szentet. Ma pedig oda érkeztünk, hogy nagyon keveset tudunk róla. Pedig, ha őseinknek ilyen fontos volt az ő személye, akkor nyilvánvaló, hogy valamit akartak üzenni a jövő nemzedékének vele. Nagyon sok olyan dolog van, amire legyintünk. Minek szenteltvizet tartani a házban? Minek rossz időben a szentelt gyertyát meggyújtani és imádkozni? Minek félreverni a harangokat vihar idején? Egyre kevésbé igénylik a hívek. Hova kerültek ezek az értékek? Talán a magát felvilágosultnak kikiáltó ember azt mondja: 'Nincs rá szükség!' Az ilyen ember hamisan gondolja magát felvilágosultnak, mert nem ismeri a hit erejét. Én hiszem azt, hogy ha őseink egy megszentelt gyertya mellett imádkoztak rossz időben, Szent Dónát közbenjárását kérték, a vihar, a jeges eső ellen, az nem volt hiábavaló. Fogadjuk meg mi is az ősök tanácsát a hittel kapcsolatban. Higgyünk nekik, mert mögöttük egy élet tapasztalata van.”

A búcsúmise után a hívek a szép időt élvezve sokáig még a kápolna udvarán maradtak, üdvözölték az ünnepre hazatérőket és csodálták a gyermekkoruk egyik központi helyének számító, megújult kápolnát. Számukra Szent Dónát biztos, hogy nem csak egy szent a sok közül, nem egy kép, egy szobor, hanem egy élő közbenjáró, akihez bizalommal lehet mindig fordulni.