RO HU DE
Kategóriák
2024. május. 9.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Jn 14,23-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
Élet a hitben:
Ballagás a Kalazanci Szent József Teológiai Líceumban
2015. 06. 5.     

Püspöki szentmisével ünnepelte végzős diákjai ballagását a nagykárolyi Kalazanci Szent József Katolikus Teológiai Líceum közössége.

 

 

Pünkösdöt követően, a Szentlélek kiáradásának hetében ünnepeltük szentmisével a középiskolai évek lezárását a Kalazanci Szent József Teológiai Líceumba. Újra elérkezett az az évenként ismétlődő esemény, amely évről évre diákok és családjaik életének: jelenének és jövőjének meghatározója. Befejeződött a tanítás a XII.-es évfolyam diákjai számára. Elkészültek a ballagó ruhák, az albumok, a kicsengető kártyák. Három végzős lányunkkal együtt mi is várakozással nézünk az új időszak elébe, s bízunk benne, hogy az eltelt tanulmányi évek, elszántságuk és a jövőbe vetett bizalmuk megérlelte bennük a helytálláshoz szükséges gyümölcsöket. A Szentlélek ereje mozdítsa minden új útra induló fiatal ember lépését!

 

Csütörtökön reggel az utolsó osztályfőnöki órák után a végzős évfolyam három osztálya közösen vonult át az ünnepi díszbe és ünneplő szívbe öltözött Kalazanci Szent József Plébániatemplomba, ahol már már mindannyian nagyon vártuk őket. A Jóisten szíve elébe hoztuk az elmúlt évek minden mozzanatát, kicsit és nagyot, nehezet és örömmeltelit, kudarcokat és sikereket. S elidőztünk itt egy keveset, hogy megerősödve a Vele való találkozásban egyben bátorítást nyerjünk ahhoz, ami az elkövetkezőkben vár ránk: ballagó diákokra és családjaikra egyaránt.

Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök atya bevezető szavaiban hálaadásra és örvendezésre buzdított, és köszönetét fejezte ki a diákok szüleinek, akik bizalmukkal megajándékozták az iskolát, s gyermeküket a tanári közösség gondjaira bízták. S köszönetet mondott az iskolában tevékenykedő pedagógusoknak, akik ebben a hivatásban Isten munkatársaiként vesznek részt. Ballagási szentbeszédében Ft. Simon Attila, iskolánk lelkivezetője így beszélt: ami az apostolokkal történt az utolsó vacsora termében Pünkösdkor, azt jelenti a számotokra az iskola. Ti is itt, ebben az „emeleti teremben", az iskolában sajátítottátok el a krisztusi értékrend örökérvényű igazságait: a hit, remény és szeretet törvényeit. Amelyet Isten nem kőtáblákra, hanem az őszinte, tiszta, törékeny szívetek szentélyének falára véste arany betűkkel! Kitől tanultatok ebben az iskolában? A megfeszített és feltámadott Krisztustól, aki valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, és aki valóságosan jelen van a ti szívetek mélyén rejtőzködő Szentlélek Isten templomában is. Attól a Krisztustól tanultatok, aki szeretetszolgálata által ismerteti meg ma is velünk Isten alázatát. Ezt az alázatot ismertessétek meg ti is a világgal. Csempésszétek vissza, szeressétek bele az emberi szívekbe a jót, az igazat, a szépet! Merjétek tovább álmodni Isten álmát a köztünk megvalósuló Isten országáról! Legyetek a feltámadt Üdvözítő aranyhídjai, akik összekötik a földet a menyországgal; az ősök életreményének hordozói; Isten szeretetének jelei!


A szentmisét követően Ft. Lieb József tiszteletbeli kanonok szólt átható szavakkal az ünneplő közösséghez, és a szívbéli jóra és a lelki nagyságra mutatott rá a búcsúzó diákokhoz szólva. Versényi István, szamosdarai református lelkész ismét Isten szavához fordította oda az ünneplők fülét és szívét, hogy annak erejével engedje útjukra az iskolából kilépőket. Kocsis Alíz igazgatónő pedig az iskola, tanárok és diáktársak nevében fogalmazta meg útrabocsátó gondolatait. A búcsúzó diákok nevében, a ballagói beszéd emlékező és egyben jövőbe tekintő gondolatait Horn Mairin, XII. A osztályos diák mondta el.

 

Ezután a végzős osztályok osztályfőnökei felolvasták búcsúzó osztályaik névsorát. A természettudomány osztályt Schlachter Kinga tanárnő, a humán-teológia osztályt Hadfi Árpád tanár úr, a közélelmezés és vendéglátóipari osztályt Miculaş Ildikó tanárnő, osztályfőnökök búcsúztatták. Majd a kiemelkedő tanulmányi és magasszínvonalú sporttevékenységért, illetve lelkes és lelkiismeretes közösségi munkáért osztottak ki elismerő okleveleket és jutalmakat.

 

A búcsúzás, a lezárás egyben megnyitó is volt: az érettségi vizsgák, az életben való önálló helytállás ideje kezdődik el minden, tanulmányait befejezett diák számára. A Jóisten kegyelme és határtalan szeretete kíséri mindannyiukat életutukon, ehhez kérjük számukra a Boldogságos Szűzanya, Kalazanci Szent József, Boldog Celestina Donati és minden szentek támogató közbenjárását.

 

Tóth Borbála piarista nővér


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro