RO HU DE
Kategóriák
2024. május. 9.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Jn 14,23-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
Élet a hitben:
Jubileumi év a piarista nővéreknél
2013. 10. 29.     

Nagykárolyban is számos rendezvénnyel kapcsolódnak a piarista nővérek a jubileumi évhez.

 

Celestina év a 2013-2014-es, a piarista nővérek számára, akik kongregációjuk alapításának százhuszonöt éves fennállását ünneplik. Ezzel akarnak hálát adni Istennek szeretetéért, életükért, és azért, hogy a világot formáló alkotó munkájában mindnyájunkat munkatársául hívott. Az Istenben élő, a gyermekek nevelésén, tanításán keresztül alkotó, az Oltáriszentség tiszteletéből táplálkozó közösség földrészeket összekötő nagy ünnepe ez - vallják a piarista nővérek.

A 2014-es év nagykárolyi vonatkozásban is évforduló, hiszen tíz éve alapították az ottani rendházat - 2004-ben egy családtípusú gyermekotthont, majd 2009-ben a város nehézsorsú gyermekeit támogató napközit nyitottak.

 

Nem véletlen tehát, hogy a Celestina év Nagykárolyban is számos programmal bővelkedik majd: november 3-án este hat órától lesz a jubileumi év megnyitó ünnepsége a Kalazanci Szent József templomban; 30-án és december 1-jén nyílt napot és adventi kiállítást tartanak a gyermekotthonban, jövő év március 18-án ünnepi szentmise lesz Celestina Donati liturgikus emléknapján; június 24-én hálaadó szentmise az alapítás napján; augusztus 22. és 25-e között a nagykárolyi letelepedés tízedik évfordulóján triduum és templombúcsú; október 26-án bezárják a Celestina évet szentségimádással; de minden hónap 18-án beszélgetésre, elmélkedésre, imádságra kerül sor Celestina anya gondolataival a Szent László Közösségi Házban.

 

A piarista nővérek jelenléte, tevékenységük nem csak a katolikus közösség, hanem Nagykároly egésze számára kegyelem, öröm, gazdagság. A nővérek szeretettel várnak mindenkit, aki részt szeretne venni, be szeretne kapcsolódni a jubileumi év programjaiba, így tehát a nyitóünnepségre, melyre november 3-án, vasárnap, este hat órától kerül sor a Kalazanci Szent József templomban.

 

A jubileumi évről még többet megtudhat ide klikkelve!

Boldog Celestina Donati képét viszik a nővérek


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro